Bolyai 200

Művészeti és tudományos fesztivál

Bolyai János Temesvárról írt levelének 200. évfordulója alkalmából:
„Semmiből egy új, más világot teremtettem” (1823. november 3.)

Az esemény célja az interdiszciplináris gondolkodás szükségességének hangsúlyozása, kiemelve a kulturális nevelést, a tehetséggondozás fontosságát, amelyben mind a család, mind az oktatási intézmények jelentős szerepet kell játszanak. Tehát ez a fesztivál nem egy matematikai-fizikai konferencia, hiszen számos olyan rendezvény volt és lesz, hanem amely bemutatja a Bolyaiak széleskörű munkásságát a kertészettől a borászatig, az erdészettől a kemenceépítésig, az irodalomtól a zeneelméletig, a nyelvészettől az „üdvtanig”. Egyúttal remek alkalom több kiváló Bolyai-kutatóról való megemlékezésre is, valamint annak az útnak a kijelölésére, amely a megkezdett kutatómunka folytatásáról szól.

Felhívás diákcsapatoknak

Idén 200 éve, hogy Bolyai híres mondatát – A semmiből egy új, más világot teremtettem. – megírta édesapjának. Ennek méltó megünneplésére szervezzük a Bolyai200 – Művészeti és tudományos fesztivált, mely része a Temesvár 2023 – Európa Kulturális Fővárosa programnak is.

A középiskolás diákoknak külön tevékenységet (Z generációs médiaműhelyt és versenyt) hirdetünk, amelyre háromtagú csapatokat várunk mentortanáraikkal együtt.

Galéria

Nov. 3.

2023. november 3., péntek

10:00 Bolyai200 – Alkotóműhely és verseny
Helyszín: Új Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b) – klubhelyiség
6 diákcsapat – minden rendezvényen részt vesz, minél több médiaprodukció az eseményről és Bolyai személyiségéről, a legjobb eredményeket a rendezvény honlapján népszerűsítik és a zárórendezvényen díjazzák. A rendezvény után a díjazott alkotásokat lefordítják angolra és bemutatják a nagyközönségnek.

16:30 Bolyai és Temesvár – kulturális út – Temesvár (kb. 20 perc)
Gyülekező a Nyugati Tudományegyetem parkolójában
Bolyai személyisége előtt tisztelgő pontjait érintő kulturális útvonal: a) Nyugati Egyetem (Pârvan utca 4.) – Bolyai János mellszobra; b) Bolyai utca – többnyelvű táblákkal ellátott emlékmű annak a háznak a falán, ahol 1823-ban Bolyai János hadmérnökként dolgozott. Koszorúzás

17:30 Színházi előadás – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Str. Alba Iulia, nr. 2) MEGTELT
Kocsis István: A tér (monodráma Bolyai János hitéről, küzdelméről és szerelmeiről), előadja Sebestyén Aba

18:30 Helyszíni regisztráció Új Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b

19:30 Bolyai emlékünnepÚj Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b) – templomtér
Nyitóünnepség, díszbeszédek
Prof. Nagy Dénes, Nemzetközi Szimmetria Társaság, elnök
Prof. Kovács Levente, Óbudai Egyetem, rektor
Prof. Nagy László, akadémikus, Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), elnök
Prof. Bitay Enikő, akadémikus, Erdélyi Múzeum-Egyesület, elnök
Dr. Erdei Ildikó, Bartók Béla Alapítvány, ügyvezető
Prof. Nagy-György Tamás, KAB-Bánsági Regionális Munkacsoport, elnök

20:00 Orgonakoncert a Bolyaiakkal kortárs zeneszerzők műveiből – templomtér
Előadja: Ciurtin Viorel, orgonaművész.
Repertoár: J. S. Bach – Concerto II (PI, PII, PIII); G. F. Händel – G-dúr szvit ária HWV 441; G. F. Händel – Largo; F. Liszt – Le Rossignol; F. Liszt – Die Loreley; J. Brahms – V. magyar tánc, G. F. Händel – Szimfónia a Salamon-oratóriumból. Sába királynőjének érkezése

20:40 Fogadás: regisztrált résztvevőknek MEGTELT

Nov. 4.

2023. november 4., szombat

Helyszín: Új Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b)

8:30 Gyülekező, végső egyeztetések az előadókkal – templomtér

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKOK – templomtér

Tudomány és művészet

9:00 – 9:40 Plenáris előadás: A Bolyaiak a tudományban és a művészetben – és szerte a világban Dr. Nagy Dénes, elnök, Nemzetközi Szimmetria Társasá

9:40 – 10:00 A művészet és a matematika kapcsolata a fraktálok szemszögéből Dr. Soós Anna, docens, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, rektorhelyettes

10:00 – 10:20 Tudomány és művészet a Bolyaiaknál Dr. Kása Zoltán, emeritus professzor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

10:20 – 10:40 Hozzászólások, megbeszélések

10:40 – 11:00 Tea- és kávészünet

Inter- és multidiszciplináris kutatások

11:00 – 11:25 Az interdiszciplináris kutatások jelentősége Dr. Bitay Enikő, akadémikus, Erdélyi Múzeum-Egyesület, elnök

11:25 – 11:50 Hiperbolikus geometria a rendszerelméletben Dr. Bokor József, akadémikus, ELKH, alelnök, Dr. Szabó Zoltán, SZTAKI

11:50 – 12:15 A matematika és az interdiszciplinaritás szerepe a személyre szabott orvoslásba Dr. Kovács Levente, professzor, Óbudai Egyetem, rektor

12:15 – 12:40 Bolyai János és a gravitáció, ahogy Gábos Zoltán látta Dr. Nagy László, akadémikus, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, elnök

12:40 – 13:00 Hozzászólások, megbeszélések

13:00 – 14:30 Ebédszünet

15:00 – 20:00 PÁRHUZAMOS ESEMÉNYEK

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKOK – templomtér

Tudományos és művészeti műhelyek

15:00 – 15:30 Plenáris előadás: How to conceive a hyper-Euclidean geometry from Euclid’s 5th postulate Dr. Quehenberger Renate, Institute for a Global Sustainable Information Society, Bécs

15:30 – 15:50 Elveszett Bolyai-relikviák nyomában Dr. Szabó Péter Gábor, docens, Szegedi Tudományegyetem

15:50 – 16:10 Bolyai János ideje és helye a pandémiák történetében Dr. Bagosi Zsolt, docens, Szegedi Tudományegyetem

16:10 – 16:30 Bolyai János a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumban – lehetőségek és víziók Lázok Klára, főkönyvtáros, Teleki-Bolyai Könyvtár

16:50 – 17:10 Hozzászólások, megbeszélések

WORKSHOPOK, KIÁLLÍTÁSOK, KÖNYVBEMUTATÓ

Kiállítás – alagsor

15:00 – 15:30 Exhibition in honor to János Bolyai: „From the Penrose tilings I’ve built the Poincaré Universe“ Dr. Quehenberger Renate, Institute for a Global Sustainable Information Society, Bécs

Workshop – alagsor

15:30 – 17:10 Origami Workshop: How to solve the riddle of Plato’s „5th element“ with the 3D representation of the Penrose Kites & Darts tiling, named epitahedron (E±) by enfolding the unit cell of the 5-dimensional space Dr. Quehenberger Renate, Institute for a Global Sustainable Information Society, Bécs

17:10 – 17:30 Tea- és kávészünet
17:10 – 17:30 Tea- és kávészünet

A Bolyaiak emlékezete

17:30 – 18:00 Plenáris előadás: Euklidész, Bolyai és a geometriai szemléletünk Dr. Szilassi Lajos, docens, Szegedi Tudományegyetem

18:00 – 18:20 Bolyai, Gauss és Lobacsevszkij emlékezete Dr. Jenkovszky László, Kijevi Elméleti Fizika Intézet

18:20 – 18:40 Halsted amerikai matematikus és a Bolyaiak Dr. Kása Zoltán, emeritus professzor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

18:40 – 19:00 Bolyai János az ember, aki mert Istennel vetélkedni Mandics György, költő, író

19:00 – 19:20 A két Bolyai csillagászata Dr. Szenkovits Ferenc, docens, Babeș-Bolyai Tudományegyetem

19:20 – 19:40 Néhány tanulság Bolyai János történetéből (zoom előadás) Dr. Révész Péter, professzor, University of Nebraska-Lincoln

19:40 – 20:00 Hozzászólások, megbeszélések

Kiállítás és Workshop – alagsor

17:30 – 19:00 Kézbevehető geometria Dr. Szilassi Lajos, docens, Szegedi Tudományegyetem

Könyvbemutatótetőtér

18:20 – 19:40 Téglásy Sándor: Holland-magyar protestáns kapcsolatok a két világháború között. Könyvbemutató és fordítói reflexiók Maarten J. Aalders könyve magyar fordításának bemutatása alapján

Felolvasóelőadások – klubhelyiség

19:00 – 19:40 Nagy Dénes (szerkesztette): Párhuzamos életrajzok: Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss, avagy levél-dráma

Butulescu Valeriu: Bolyai (A tér tudománya) – Dráma

20:00 Hegedű előadás – Paganini művek – templomtér
Előadja Agigheoleanu Antonio-Leonard (Paganini 5, Paganini 9, Paganini 19, Paganini 20, Paganini 24, Sonata La Major, Sonata “a Preghiera” (Moses Fantasy).)

20:45 Borkóstolóval egybekötött fogadás: regisztrált résztvevőknek MEGTELT

Nov. 5.

2023. november 5., vasárnap

Helyszín: Új Ezredév Református Központ (Splaiul Morarilor 1b)

8:30 Gyülekező, végső egyeztetések az előadókkal – koncertterem

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKOK – koncertterem

Tudományos műhelyek és tehetséggondozás

9:00 – 9:30 A Bolyai200 alkotóműhely csapatmunkáinak bemutatója

9:30 – 10:00 Plenáris előadás: Kós Károly: egy reneszánsz ember törekvései a szépség, a korszerűség és a megmaradás jegyében a XX. századi Erdélyben Dr. Gall Anthony, professor, Óbudai Egyetem, dékán

10:00 – 10:15 Építészek és építőmesterek Temesváron Bolyai korában Dr. Székely Gabriel, docens, Temesvári Agrártudományi Egyetem

10:15 – 10:30 Kiskőröstől Temesvárig – Varga György, a Temesvári Osztálymérnökség főnöke  Dr. Jancsó Árpád, mérnök, technikatörténész

10:30 – 10:45 A tudományos körök szerepe és szükségessége a divergens és kreatív gondolkodásban Dr. Nagy-György Tamás, professzor, Temesvári Műszaki Egyetem

10:45 – 11:00 Tea- és kávészünet

A Bolyaiak emlékezete

11:00 – 11:20 Bolyai-kutatás Temesváron Dr. Bodó Barna, t. professzor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

11:20 – 11:40 Bolyai Jánossal úton Európában Dr. Klepp Ferenc, t. professzor, Temesvári Műszaki Egyetem

11:40 – 12:00 „Bolyai” mint márkanév (?) Dr. Magyari Sára, docens, Partiumi Keresztény Egyetem

12:00 – 12:20 A Bolyai család a középkorban Kopeczny Zsuzsanna, régész, történész, Temesvári Bánsági Nemzeti Múzeum

12:20 – 12:40 Eseményzáró. Díjátadó – koncertterem

Előadók, előadások

Dr. Bagosi Zsolt, docens, Szegedi Tudományegyetem – Bolyai János ideje és helye a pandémiák történetében

Dr. Bitay Enikő, akadémikus, EME elnöke – Az interdiszciplináris kutatások jelentősége

Dr. Bodó Barna, t. professzor, Sapientia EMTE – Bolyai-kutatás Temesváron

Dr. Bokor József, akadémikus, ELKH alelnök, Dr. Szabó Zoltán, SZTAKI – Hiperbolikus geometria a rendszerelméletben

Dr. Gall Anthony, professzor, Óbudai Egyetem – Kós Károly: egy reneszánsz ember törekvései a szépség, a korszerűség és a megmaradás jegyében a XX. századi Erdélyben

Dr. Jancsó Árpád, mérnök, technikatörténész – Kiskőröstől Temesvárig – Varga György, a Temesvári Osztálymérnökség főnöke

Dr. Jenkovszky László, Kijevi Elméleti Fizika Intézet – Bolyai, Gauss és Lobacsevszkij emlékezete

Dr. Kása Zoltán, emeritus professzor, Sapientia EMTE – G. B. Halsted amerikai matematikus és a Bolyaiak

Dr. Klepp Ferenc, t. professzor, Temesvári Műszaki Egyetem – Bolyai Jánossal úton Európában

Kopeczny Zsuzsanna, régész, történész, Temesvári Bánsági Nemzeti Múzeum – A Bolyai család a középkorban

Dr. Kovács Levente, professzor, Óbudai Egyetem, rektor – A matematika és az interdiszciplinaritás szerepe a személyre szabott orvoslásban

Lázok Klára, főkönyvtáros, Teleki-Bolyai Könyvtár – Bolyai János a marosvásárhelyi Bolyai Múzeumban – lehetőségek és víziók

Dr. Magyari Sára, docens, Partiumi Keresztény Egyetem – „Bolyai” mint márkanév (?)

Mandics György, költő, író – Bolyai János az ember, aki mert Istennel vetélkedni

Dr. Nagy Dénes, elnök, Nemzetközi Szimmetria Társaság – A Bolyaiak a tudományban és a művészetben – és szerte a világban.

Dr. Nagy László, akadémikus, BBTE, KAB elnök – Bolyai János és a gravitáció, ahogy Gábos Zoltán látta

Dr. Nagy-György Tamás, professzor, Temesvári Műszaki Egyetem – A tudományos körök szerepe és szükségessége a divergens és kreatív gondolkodásban.

Dr. Révész Péter, professzor, Univ. of Nebraska-Lincoln – Néhány tanulság Bolyai János történetéből (zoom előadás)

Dr. Quehenberger Renate, SciArt Researcher, Institute for a Global Sustainable Information Society (GSIS), Bécs – Hogyan teremtsünk hipereuklideszi geometriát Euklidész 5. posztulátumából?

Dr. Soós Anna, docens, BBTE, rektorhelyettes – A művészet és a matematika kapcsolata a fraktálok szemszögéből.

Dr. Szabó Péter Gábor, docens, Szegedi Tudományegyetem – Elveszett Bolyai-relikviák nyomában

Dr. Székely Gabriel, docens, Temesvári Agrártudományi Egyetem – Építészek és építőmesterek Temesváron Bolyai korában

Dr. Szenkovits Ferenc, docens, BBTE – A két Bolyai csillagászata

Dr. Szilassi Lajos, docens, Szegedi Tudományegyetem – Euklidész, Bolyai és a geometriai szemléletünk

The project is part of the National Cultural Programme “Timisoara – European Capital of Culture in 2023” and is funded under the Grow Timișoara 2023 programme, implemented by the Center for Projects of the Timișoara Municipality, with sums allocated from the state budget, through the Ministry of Culture budget.